Sólámpa – Amikor a negatív a pozitív

sólámpa amikor a negatív a pozitív

A pozitív ionok számtalan egészségügyi problémát okozhatnak, viszont hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a sok-sok kis apró figyelmeztetést, melyet nem csak máshol hallunk, de nagyon sokszor magunk is tapasztalunk.

Napjainkban egyre többet hallunk és olvashatunk a rohanó életmód, valamint a modern környezet káros hatásairól, ám gyakran hajlunk arra, hogy túlzónak minősítsük ezeket az információkat, sőt, sokszor legyintünk is rájuk. Hiszen annyi ártalom ér minket nap mint nap, és annyi mindenre kellene odafigyelnünk – a helyes táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű mozgásra, a különféle adalékanyagok elkerülésére stb. –, ami szinte már lehetetlenség.

Pedig érdemes komolyan venni a figyelmeztetéseket, mert egy kis körültekintéssel valóban sokat tehetünk magunkért, és komoly problémákat előzhetünk meg.

A pozitív ionok és azok negatív hatásai

Ma már el sem tudjuk képzelni az életünket a különféle elektronikai berendezések nélkül, hiszen egyrészt megkönnyítik az életünket, másrészt pedig léteznek olyan tevékenységek, amiket nélkülük már el sem tudnánk végezni.

Gondoljuk csak át akár egyetlen napunkat: az ébresztőóra, az elektromos fogkefe, a kávéfőzőgép, a rádió, a televízió, az okostelefon, a számítógép – valamennyit rendszeresen használjuk, és ezek az eszközök egytől egyig pozitív ionokat bocsátanak ki. A keletkezésükhöz ezen kívül egyéb tényezők is hozzájárulhatnak, mint, amilyen a dohányfüst, de akár az is, ha nem szellőztetünk rendszeresen.

Sólámpa

Bár közvetlenül nem tudjuk érzékelni a pozitív ionokat, ha a koncentrációjuk megnő a környezetünkben, akkor a hangulatunkra, a közérzetünkre biztosan hatással lesznek, amit sokan megtapasztalhattak már. Fáradékonyabbak és ingerlékenyebbek leszünk, rosszul alszunk, kevésbé tudunk koncentrálni, megfájdul a fejünk, vagyis az élettani hatásuk a nevükkel ellentétben csöppet sem jótékony.   

A pozitív ionok tehát számos egészségügyi problémát okozhatnak, így például súlyosbíthatják az allergia, a stressz, a depresszió tüneteit, valamint az alvással kapcsolatos zavarokat. Ezért mindenképpen fontos, hogy semlegesítsük őket, illetve, hogy megelőzzük az „elszaporodásukat”.

A negatív ionok és azok pozitív hatásai

Ott, ahol van pozitív, ott kell léteznie negatívnak is, mint a nappal és az éjszaka, vagy a jin és a jang. Nincs ez másként az ionokkal sem – ha vannak pozitívak, akkor kell lenniük negatívaknak is – az érdekes csak az, hogy ebben az esetben a negatív a pozitív.

Sólámpa pozitív élettani hatásai

Talán Ön is észrevette már, hogy mennyire jól érzi magát a tengerparton – feltöltődik energiával, felfrissül, jobban tud koncentrálni, és az olyan szimptómái is szinte egy csapásra elmúlnak, mint az allergia vagy megfázás okozta orrfolyás, tüsszögés. Hasonló a helyzet egy-egy vihar után is, de a vízesések mellett is jelentősen javul a közérzetünk.

Bármennyire is hihetetlen, a pozitív változások okai a negatív ionok, ezek ugyanis növelik az agy oxigénellátását, aminek eredményeképpen éberebbek leszünk, és több energiánk is lesz. Sőt, mivel a levegőben lebegő káros anyagok, úgy mint a penész, a különféle baktériumok, pollenek legtöbbször pozitív töltésűek, a negatív ionok képesek semlegesíteni őket, ami szintén segíthet csökkenteni néhány betegség kellemetlen tüneteit, a köhögést, a torok irritációját. 

A sólámpa és a negatív ionok

A negatív ionok a sókristályok, valamint a lámpa belsejében elhelyezett izzó egyedi kombinációjának köszönhetően keletkeznek. A só egyik tulajdonsága ugyanis, hogy higroszkopikus, vagyis a felszínére vonzza a vizet, ami azután az égő hőjének hatására gyorsan elpárolog. (Ezért is tűnik néha úgy, ha nedvesebb a környezet, mintha a lámpa „izzadna”.) A negatív ionok a párolgási folyamat során keletkeznek.

Sólámpa vásárlás és árak

A sólámpák pozitív élettani hatásait számtalan tanulmány és kutatás igazolja. Használatuk különösen olyan esetekben ajánlott, mint a különféle légúti megbetegedések – asztma, allergia –, de lelki eredetű bajok esetén is sokat segíthetnek.

Egy dologra azonban mindig ügyeljünk a vásárláskor: csakis ellenőrzött helyről szerezzünk be sólámpát, mert az olcsó, hamisított darabok veszélyesek is lehetnek – mivel az összetételük ismeretlen vagy kétséges, káros anyagokat bocsáthatnak ki magukból, egy jó minőségű, eredeti darabban azonban sok örömünk lehet.

Kövess minket a közösségi médián!

Foglalj nálunk időpontot!